Sütheő Sára: Közösen a tudatos eszközhasználatért!

Hogyan tanítsuk meg gyermekeinket, hogy a megfelelő módon használják a telefonjukat vagy a számítógépet?

Nem egyszerű a kérdés! Míg a korábbi generációk életébe lassan gyűrűzött be a technika fejlődése, addig a mai gyerekek nagyon fiatalon találkoznak már a legújabb technológiákkal, s sokszor ügyesebben használják azt, mint a felnőttek. A gyerekek számos tevékenységhez használhatják az okos eszközöket (telefon, tablet, számítógép): segítség lehet a tanulásban, az információszerzésben, a kapcsolattartásban és a szórakozásban is. Azonban az éremnek van egy másik oldala: néha akkor is használják, amikor nem kéne. Van, hogy a gyerekek szinte ’odaragadnak’ a képernyőre: elolvasnak újabb üzeneteket vagy még egy érdekes cikket, megnéznek még egy részt a kedvenc sorozatukból vagy szintet lépnek a játékban. Sokszor észre sem veszik, hogy mennyi időt töltenek el a képernyő előtt.

Hogyan tudunk felnőttként segíteni nekik a megfelelő eszközhasználatban? Fontos, hogy a keretek és a szabályok megalkotása mellett, szülőként mi is részt vegyünk ebben a folyamatban. A gyerekeknek példát mutatva, velük közösséget vállalva tudatosan keressük a megfelelő eszközhasználat módját. Ebben segíthet, ha egy kicsit rátekintünk arra, mi hogyan használjuk ezeket az eszközöket:

  • Mire használjuk a hétköznapi élet során a telefont, számítógépet?
  • Mennyire vonja el figyelmünket a személyes kapcsolatainkról egy üzenetváltás vagy egy telefonhívás?
  • Szabadidőnkben mennyi időt töltünk képernyő előtti kikapcsolódással?
  • Tudunk-e olyan rövidebb/hosszabb időket szabni, amikor tudatosan nem vesszük elő a telefont? (például egy-egy órára vagy egész délután)
  • Mik azok az egyéb tevékenységek, melyek segítenek bennünket a kikapcsolódásban, a töltekezésben?

Ha a gyermekek látják, hogy a tudatos eszközhasználat a szülők és felnőttek számára is fontos, környezetükben tapasztalják ennek előnyeit és nehézségeit, akkor könnyebb közösen kijárni azt az utat, mely megfelelő az egész család számára.